Ez az oldal szerkesztés alatt áll !!!!!!!!!!!!!!!!!
Osztrák-magyar rendszeresített kardok
A XVIII. század közepéig az osztrák császárság hadseregének fegyverzete nem volt előírásban szabályozva, így nem egységes, „szabványos”. Még ezreden belül is eltérő képet mutattak.
Mária Terézia uralkodása (1740-1780) alatt, az 1765-1769 között végrehajtott, Európa több nagyhatalmáéhoz hasonló, állandó hadsereg létrehozása és az ennek kapcsán történt újjászervezés során a vérteseket és dragonyosokat német nehézlovasságnak nevezték és részükre az 1769 M pallost, a könnyűlovasság (huszárok, ulánusok) részére 1768 M szablyát rendszeresítették. (M= Muster=minta).
Ezeknek a fegyvereknek a méreteit és a formáját is “pontosan” meghatározták, szemben a korábban gyártott és használt fegyverekkel. Persze a méretek tekintetében az akkori mérőeszközök és mértékegységek és nem utolsó sorban a korabeli technológia miatt nem a mai értelemben vett pontosságot kell értenünk. Egyik megfogalmazás szerint “a kard olyan hosszú kell hogy legyen, hogy a katona köldökéig érjen és a földön fekvő ellenséget minden különösebb lovasmutatvány nélkül is le tudja szúrni.”
Majd másik szempont szerint, “a kard mérete olyan legyen, hogy a kard tartós használatra legyen alkalmas.
Rendkívül modern gazdaságpolitikai elgondolásra vall, hogy előírták hogy mindaddig, amíg a hazai gyártók elegendő fegyvert tudnak gyártani, azok csak a császárság területéről szerezhetők be. A külföldről történő beszerzést sem zárták ki, de csak akkor engedélyezett, ha a szükségletek kielégítése a kötelező hazai forrásokból nem megoldható.
Az általam ismert szakirodalmak csak Pettensetein-t és Weiz-et említik, de gyűjteményekben előfordulnak Pottenstein, Weiz, SteyrMH, Passau, Solingen gyártói feliratok is. (A 2006.02.25-i Dorotheum árverés 21. tétele is egy „SteyrMH” jelzésű pallos.)
Először a pallost és a szablyát is vasveretes, bőrborítású, fa hüvellyel (ezekből a típusokból alig, vagy egyáltalán nem lehet találni), majd a leírások szerint 1775-től teljes vaslemez borítású, fa hüvellyel gyártották M 1769/75 és M 1768/75 megnevezésekkel. A palloshüvelyének érdekessége még a jellegzetes „koptató” a hüvelytestet képező lemezborítás közé illesztett “vastömb”. A szablya-hüvely viszont egy, a hüvely aljáról a hüvely élére hajló “horog” alakú koptatót kapott. És a szájvereten egy 1cm-nyi szélességű szalag/pánt fut körbe, amibe mindkét oldalon egy mélyedést alakítottak ki a markolattüskék befogadására. A későbbi változatokon ezt elhagyták.
Az 1775 M hüvely típus jellegzetessége még az első felkötőpántig leérő, felülről ráhúzott szájveret (3.kép), amit a tok gerincén egy nagy méretű domború fejű csavarral rögzítettek.(4.kép )
A pengék mindkét oldalán (a koronával együtt, 9.5 cm magasságú) császári sas, míg a pengék gerincén a fenti gyártóhelyek valamelyike található (5.kép). Gyártóhelytől függően, a sas alakja és mérete, valamint a markolatrészek is kisebb eltéréseket mutatnak. A Weiz-i pengéken a sas kisebb, a Solingen-i is más méretű és formájú.
Az 1769 M pallos kör alakú hárító-lapján, általában egy beütött jellegzetes bélyeg található (6 .kép). A hárító-lapot, 6 db szimmetrikusan elhelyezkedő „szilvamag” alakú és 2 db, leginkább félkörhöz hasonlítható, nagyobb áttöréssel könnyítették és viszonylag hosszú markolattüskékkel látták el. A hárító-lap közepén belülről egy elnyújtott rombusz alakú merevítés látható, aminek a penge foka felé eső csúcsa egy nagyobb és egy kisebb lapított félgömbben végződik (7. kép). A markolatot és a pengét a markolatkupakba rögzített kb. 1 cm hosszú hengeren átmenő pengetüske elszegecselésével és a 2 db, a markolatfülön átmenő szegeccsel rögzítették egymáshoz. (8-9. kép).
A legénységi penge hossza 87-88 cm (A. Dolleczek 1769 für Gemeine 87, 1775 für Gemeine 88 cm), szélessége 4 cm. A penge hossza, a szablyákéhoz hasonlóan a penge gerincének vonalába esik (10.kép). A pallos tömege tokkal együtt 1.6 kg (A. Dolleczek).
Az 1768 M szablya markolata a régebbi magyar szablyákhoz hasonló „sasfejes” markolatkupakot kapott (11. kép), viszont a palloséhoz hasonló, a markolatfüleken átmenő szegecs stabilabb rögzítést biztosít, mint a korábbi markolatfához szeggel rögzített megoldás. Markolattüskés, egyszerű „huszáros” kézvédő-kengyelén a markolatszíj részére egy téglalap alakú nyílást vágtak a kengyel (hárító) kézfej felőli oldalán (12. kép). A markolatfa (fogantyú) a palloséhoz hasonló módon zsineg-bandázsra feszített, borjúbőr burkolatot kapott. A penge 84 cm hosszú, 4 cm széles ívmagassága 5-5.5 cm. A gerincen található gyártói felirat és a penge mindkét oldalán megtalálható császári sas a pallosokéval azonos.
Az előírásos forma és méretek ellenére mind a pallos mind pedig a szablya esetében, még műhelyenként is részleteiben eltérő formák fordulnak elő (sas, kosár, hüvely vastagsága, markolat stb.).
Habár az előzőekben leírt formák a funkciójuknak megfelelően beváltnak tekinthetőek, 1798-ban mégis módosították.
Az 1798 M szablya és pallos alapjaiban megegyezik a korábbiakkal, méretei nem változtak, viszont mindkét fegyver a csuklószíj részére kialakított forgó „T” alakú szíjkengyelt kapott a kézvédőkengyel ívének kezdeténél. A pallos hegye a penge középvonalába került kosara (hárítólapja) kisebb és áttörései formája is kissé változott.
A szablya hárítóvasa rövidebb lett, kissé „csököttnek” tűnik. Természetesen előfordulnak vegyes szerelésű darabok is.
Jóllehet már az előző típusok is megfelelőek voltak, 1803 M megnevezéssel ismét kisebb módosításokra került sor.
A pallos kosara kissé aszimmetrikus, és a kézfej előtti külső hárítólap-rész 4, míg a hüvelyk felőli 3 szabályos kör alakú, a csuklószíj részére két lekerekített végű, nem párhuzamosan elhelyezkedő, nyújtott téglalap alakú áttörést kapott.
A fegyverek gyártója a penge gerincén található bevésett (maratott) feliratok szerint Fischer és Eisenbach. Más eltérés nincs a korábbiakhoz képest.
A szablya a palloshoz képest még kevesebb változtatáson esett át. A csuklószíj részére a hárítóvas penge fokán túli részén egy elnyújtott téglalap alakú áttörést kapott, és hossza ismét az 1768 M-hez hasonló méretű lett. Gyártói feliratok a palloséval azonosak.
A napóleoni háborúk közben, 1808-ban ismét újabb pallos és szablya típust rendszeresítettek. M 1808 pallos és szablya. A korábbi típusokhoz képest itt már feltűnő méret és szerkezeti különbség mutatkozik. A pallos és a szablya pengéje is keskenyebb 36 mm. Viszont a a penge szélességéhez illeszkedő méretben a császári sas még mindig megtalálható a pengéken. A markolatokon a markolatfül helyett már markolatgyűrűt alkalmaznak. A gyártóhely helyett most már a gyártó még mindig zsinórírással a penge gerincén található. Fischer és Eisenbach. Bár ritkán, de előfordul beütött KRAFT gyártó bélyeges is.
1824-ben már csak kisebb változtatás történik és sor kerül az utolsó , klasszikus formájú pallos és szablya rendszeresítésére M 1824 pallos és M 1824 szablya. Az M 1808-hoz képest annyi a változás, hogy pengékről a sas elmarad és a gyártó és a 3 karakterből álló gyártási évszám beütött bélyeg formájában készül. A méretek és a forma lényegében változatlan marad. Az ismert beütött gyártóbélyegek FISCHER, a penge oldalán és gerincén, EISENBACH a penge gerincén, a KRAFT csak oldalt míg a ritka Paolo Landi gyártójel maratva a penge gerincén fordul elő. Ismert olyan példány is, amiben a penge tövén beütött Bourbon liliom bélyeg található.
Ezt követően a pallos és a klasszikus szablya helyett egységes, kosaras lovassági kardot rendszeresítettek M 1845 megnevezéssel.